Az Ironman tavalyi teljesítése olyan mérföldkő volt az életemben <http://ironsipi.blog.hu/2008/08/23/ironsipi_s_blog_2008_08_23_avagy_ironman_elmenyeim>, mint (bár soha nem próbálkoztam a hegymászással) amilyen egy magas hegycsúcs meghódítása lehet egy hegymászó számára. 3,8km úszás, 180km kerékpározás vagy 42,195km futás leküzdése külön-külön sem feltétlen egyszerű feladat, különösen nem akkor, ha ezeket egymás után, egy napon, szünet nélkül szeretné legyűrni az ember.
Tavaly teljesen hatalmába kerített a célba érés katartikus érzése. Az Ironman-élmény, az Ironman-érzés olyan, amit leginkább csak ez érezhet, érthet meg igazán, akit szintén megcsapott a benzingőz. Olyan belső hang ez, melyet talán így lehetne leírni:
„…hallom minden reggel,
hallom minden reggel,
hallom minden reggel a hangod
hallom minden reggel…”
[Tankcsapda – Ez az a ház]
Tavaly ősszel döntöttem: 2009-ben újra megpróbálom
A 2008. november 1-től 2009. augusztus 14-ig tartó, 287napos (9 és fél hónapos) felkészülésem megtervezése sem volt egyszerű, nem hogy a kitűzött edzésmunka elvégzése. A heti 7óra tiszta edzésmennyiség elsőre nem tűnhet soknak, de ha az uszodába történő utazást, kerékpár karbantartást, átöltözést, zuhanyzást, edzést megelőző/követő plusz étkezéseket, a regenerációt stb. is beszámítanánk, akkor ez legalább +50%-ot még jelentene. Napi 8 óra munka mellett…
A tervezett 150km úszás, 2500km kerékpározás és 1500km futásból sikerült ~95%-ot teljesíteni (135km úszás, 2100km kerékpározás és 1520km futás). Mindezt úgy sikerült elérnem, hogy életem ezen 3/4évét ismét a sport köré építettem fel, így utólag be kell látnom, hogy néha talán túlzásba is vittem ezt. Ez van, szeretek sportolni… Elnézést mindenkitől, akikkel emiatt kevesebb időt tudtam tölteni. Sajnos a triatlon, különösen a hosszútávú versenyre való felkészülés, igen időigényes sport… Ígérem, igyekszem mindent bepótolni!
A kitűzött célom, mely szerint a tavalyi 12:50-es (12óra 50perc) időeredményemet 12:15-ön belüli időre javítom, viszont oly erősen beleégett a fejembe (és január óta a mobiltelefonon kijelzőjére is), hogy nem ismertem az „Elég volt”-ot. Rendszeresen keltem reggelente 4:50-kor vagy 5-kor, úsztam vagy futottam munka előtt, vagy mentem el hosszú órákat tekerni hétvégente. Ez utóbbiak, az órákig tartó kerékpározások, különösen sok időt és energiát rabolnak el az embertől, emellett komolyan kikezdik és egyúttal megedzik az ember szellemét. Az edzések ilyenkor nem (csak) az élvezetről vagy az örömről szólnak, hanem a szenvedésről (is).
„Egyszer valaki megkérdezte tőlem, mit élvezek abban, hogy órákon át tekerek.
<<Hogy mit élvezek?>>- kérdeztem.
<<Nem értem a kérdést!>>- válaszoltam.
<<Nem az élvezetért teszem, hanem a fájdalomért.>>”
[Lance Armstrong & Sally Jenkins: Bicikli életre-halálra; A 7x-es Tour de France győztes önéletrajzi írása, 4.fejezet]
Aki valaha tekert órákon át, az tudja, hogy van benne igazság…
Tavasz & Nyár
A tavaszi versenyeim után
1. Balaton Szupermaraton:
2. Duatlon OB, Orfű:
<http://ironsipi.blog.hu/2009/05/09/ironsipi_s_blog_2009_05_09_avagy_az_orfui_duatlon_ob_es_a_hegy>
3. K&H félmaraton váltó:
<http://ironsipi.blog.hu/2009/05/17/ironsipi_s_blog_2009_05_17_avagy_7km_es_vagta_a_parlament_korul>
4. Duatlon EB, Budapest:
nyáron sajnos nem sikerült egyetlen versenyre sem eljutnom. Ennek ellenére az edzésmunka elvégzésének köszönhetően felkészülten és önbizalommal telve tudtam odaállni aug.15-én a gyékényesi tópart képzeletbeli rajtvonalára, hogy 12:15-ön belül teljesítsem életem második Ironman versenyét.
A verseny előtt
A verseny előtti koreográfia ugyanaz volt, mint tavaly: szállás Gyékényesen versenytársakkal, barátokkal (tavaly mondjuk nagyobb volt a társaság), verseny előtt 2nappal már a helyszínre érkezés, pályabejáró tekerés, este egy üveg sör a vacsora mellé, másnap nevezés, felszerelések utolsó rendbetétele, majd a másnapi frissítők elkészítése és persze sok-sok pihenés. Próbáltunk nem gondolni a versenyre, hogy feleslegesen ne idegesítsük magunkat, de nyilván nem lehetett ezt betartani... Mondjuk túlzottan nem voltunk idegesek, próbáltunk egész nap mókázni/viccelődni, de azért az általános izgalomnál kicsit több volt bennünk (bennem legalábbis).
A verseny reggele „szokás szerint” még fokozottabb izgalommal telt. Kora hajnalban keltünk, ekkor még óriási köd borította a gyékényesi bányatavat (a köd aztán hamar eltűnt), bőséges reggeli, testtömegmérés (74,5kg), majd elhelyeztük a kerékpárunkat és a felszereléseket a depóban, sorban álltunk a Toi‑Toi előtt stb. Kicsit bántott, hogy otthon, Budapesten felejtettem a csokis-narancsos müzliszeleteimet, amiket a kerékpár alatt akartam majszolni... De hát akkor majd megoldom a verseny hivatalos energiaszeleteivel!
03. A frissítők a helyükre kerülnek
Szerencsére sok-sok sportbaráttal találkoztam (Szabin kívül Csupival, Leoval, Mártival, Petkével,... bocs, ha kihagytam valakit), így azért sokkal könnyebb volt elviselni a feszültséget. A rajtterületen még néhány szót váltottam az egyéniben induló „bajtársak”-kal, majd 20-30mp-ig „magamba fordultam”. Végiggondoltam a napomat, 10-edszer is elmondtam magamnak a tervezett úszó-depó-kerékpár-depó-futó köridőimet, hogy milyen részidőket tervezek menni az egyes körökben. Lelkileg és pszichésen ugyanis nagyon fontos volt számomra, hogy ne jusson eszembe a teljes 3,8+180+42,2km-es táv, hanem mindig csak a verseny következő kis darabjára, a következő teljesítendő egységre koncentráljak. Így „csak” a köridőkre kellett koncentrálnom! Aztán valamikor fél8 körül, a jól ismert dalok (A Paradicsom meghódítása; Final Countdown) után eldördül a rajtot jelző ágyú és elkeződött "A NAP".
Úszás (3,8km – 01ó20p16mp)
04. Úszás a rajtot követően
Az úszás technikámon sajnos nem sikerült az elmúlt egy év alatt jelentős javulást elérnem, így a tavalyi versenyhez képest nem elsősorban a gyorsulás volt a célom, hanem egy nem túl kimerítő, de mégis erős tempójú úszás. Nem zavart az, hogy a legtöbb versenyző gyorsúszásban teljesítette a távot, én idén is maradtam a nekem maximálisan bevált mellúszásnál. Volt pár másik igen jó mellúszó is a versenyzők között, próbáltam hát az ő lábvizükön menni. A 39percesre ill. 41percesre tervezett két úszó körömet szinte másodpercre pontosan hoztam is (38p51mp ill. 41p25mp), aminek nagyon örültem.
Depó1 (07p50mp)
05. Úszás után kerékpár. De akkor miért futok?
A depóban ismét el kellett szaladnom a legkisebb helyiségbe. Zavart, hogy sorba kellett állnom, de tudtam, hogy az Ironman nem ezen az 1-2percen fog múlni…
Kerékpár (180km - 06ó08p03mp)
Kerékpárra pattanva megkezdtem a 180km-es nagy túrát.
06. Elkezdem a kerékpározást
Már kezdtem éhes lenni, de elhatároztam, hogy addig nem eszek, amíg az átlagsebességem el nem éri a 30,0km/h-t. Szerencsére kb. 5percen belül sikerült elérnem ezt, így nekiláttam a jól megérdemelt sajtos-sonkás zsemlémnek. Nem telt el 3-4percnél több, mikor végeztem is az „áldozatommal”. Közben az átlagsebességem 30,2km/h-ra nőtt. Azt hiszem, ezt nevezik gyors reggelinek… J
A verseny következő részében csak arra figyeltem, hogy 2ó26p alatt beérjek a 75km-re lévő Nagyatádra. Közben persze küzdöttem a dombokkal, élveztem a lejtők adta előnyöket, folyamatosan ittam (vizet, sportitalt), megettem egy újabb szendvicset (eperlekváros zsemle – májusban készítettük otthon a lekvárt – nyammm!), emellett gyönyörködtem a tájban (már ahol nem éppen a kavicsok és kátyúk kerülgetésével vagy éppen a szembeszéllel voltam elfoglalva).
Óramű pontossággal érkeztem meg Nagyatádra (2ó25p11mp), ahol újabb szendvicset kaptam Ádám barátomtól (KÖSZI!).
07. Vidáman, útközben
Ezután 3 db, egyenként 35km-es kör várt rám. Az elsőben meg kellett állnom (ismét WC), de erre számítottam is. Ennek ellenére 1ó14p53mp alatt abszolváltam ezt a kört. A második 35km-en már itt-ott fájtak az emelkedők, itt-ott össze kellett szorítani a fogaimat a szembeszélben, de továbbra is rendületlenül mentem előre.
Olyan 120-130km-nél járhattam, amikor eszembe jutott, hogy én ma hivatalos lennék Ildi és Kálmán esküvőjére is. Sajnos a verseny miatt nem tudtam részt venni a jeles eseményen… Ekkor viszont megjelentek a lelki szemeim előtt Ők és a teljes lakodalmas társaság. Szinte tisztán láttam, hogy mindenki kényelmesen üldögél, vagy boldogan táncol, netán éppen egy húsos fazékkal, egy tányér töltött káposztával vagy egy hatalmas habos tortával vív ádáz küzdelmet… Igen, holtpontnál jártam. Két dolog gyötört ekkor: a fáradság és az éhség. Előbbiről igyekeztem tudomást se venni, utóbbit pedig egy újabb lekváros zsemlével próbáltam elnyomni. Szerencsére lassan-lassan valahogy sikerült túljutnom a holtponton (2.kör: 1ó13p10mp).
Az utolsó 35km-es kör jelentette a kerékpározás végét. Természetesen ez a kör esett jól a legkevésbé. Ekkor már órák óta nyeregben voltam, délután 1óra felé járt az idő (~30-32fok lehetett), kezdtem unni a tekerést, ráadásul a hátam is fájt kissé és a szemben haladókat sem figyeltem olyan kíváncsian, mint korábban. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt futhatok. Végre! Hihetetlen tűnhet, de már vártam a futást. 160-170km tájékán már az ennivaló (a 4.zsemle, a sokadik banán és energiaszelet) sem esett jól, de tudtam, hogy ennem kell, hiszem messze volt még a verseny vége. És a jó triatlonos tudja jól, hogy „Az Ironman a futásnál kezdődik!”
Depó2 (07p34mp)
Bármennyire is próbáltam igyekezni az átöltözéssel, az alapos arcmosás (az izzadság csípte a szememet), újabb WC, minimális evés+ivás miatt 7p34mp-nél nem sikerült gyorsabbnak lennem a depóban. Az mindenesetre továbbra is hihetetlennek tűnt számomra, hogy szinte percre pontosan az általam kitűzött terv szerint haladok (igaz, a futás megkezdésekor volt ~3perc „hátrányom”, de ezt abszolút ledolgozhatónak éreztem). A futósapkám és a napszemüvegem felvétele után megkezdtem a záró számot.
Futás (42,2km - 04ó25p27mp)
A „kör” alakú futópályán 16kört kellett megtenni. Továbbra is következetesen tartottam magam ahhoz, hogy ne gondoljak a teljes távra vagy a célkapura. Éppen ezért fejben 4*4körre osztottam fel a maratoni távot és 1ó03p+1ó07p+1ó10p+1ó13p -es tervet állítottam fel magam elé.
Azt nagyon jól tudtam, hogy nem az első 5-10km-rel lesz probléma. Ott sajnos hiába megy általában igen jól és könnyedén az ember, a táv utolsó 30km-e a legnehezebb. A futás elején ugyanis, a hosszú kerékpározás után újra talajt érő láb hamar erőre kap és észrevétlenül repülsz előre. Így volt ez minden korábbi kombi (=kerékpár+futás) edzésemen, valamennyi korábbi triatlon/duatlon versenyemen és így is lesz, míg világ a világ. Azonban km-ről km-re, szinte észrevétlenül lassul az ember (a profik versenyzők persze kevésbé).
Ráadásul ha nem táplálkozok megfelelően, akkor könnyen találkozhatok a kalapácsos emberrel és fejre is állhatok. Például tavaly az 5.futókörben hirtelen elgyengültem, és komoly erőfeszítésembe (és 5-6 percbe) telt, míg a következő frissítőállomáson újra energetizálni tudtam magam. Idén ezért a futás elején is különösen figyeltem a megfelelő táplálkozásra. Minden körben kétszer ettem/ittam kekszet, dinnyét, szőlőcukrot, sportitalt, vizet, mikor éppen mit kívántam meg a bőséges kínálatból.
08. Frissítés a futópályán
Az első 4kör ment is, mint a karikacsapás: jól mozogtam, nem robogtam, de könnyűnek éreztem magam és remek sebességgel haladtam előre. Ennek megfelelően 57p43mp-et mentem, ami a tervemhez képest több mint 5perccel jobb időt jelentett!
Hogy az energiám kitartson, az 5.kör elején megettem egy gélt (szénhidrátdús cucc). Mentem tovább, de körről-körre kezdtem unni a futást. Továbbra is meleg volt, küzdeni kellett ezzel is. A 8.körnél elértem a futó féltávot. És újra terven belül teljesítettem, ezúttal több mint 2perccel (1ó04p36mp).
A futás harmadik negyedében szerencsére utolértem a két körrel előttem haladó Szabit és a vele futó, de valójában hozzám képest 3-4körrel mögöttem futó Leot. A körpálya adta előnyöket innentől kezdve egy darabig sikerült kihasználni, hiszen Szabi barátom tempót váltva csatlakozott hozzám. Az a tény, hogy egy edzőtárssal, egy jóbaráttal futhat az ember, megsokszorozza a 10órája tépázott ember testi és lelki erejét. Ránk is fért, ugye Szab? J Nem mondom, hogy így sem szenvedtünk, de egyedül még kegyetlenebb lett volna. A 21-31.km-t végül sikerült 1ó10p48mp alatt abszolválni, ami viszont hacsak egy hajszállal is, de már rosszabb volt, mint a tervezett idő. Mi lesz ebből? Sikerül kitartani?
A 13.köröm végeztével Szab az utolsó körét kezdte meg. Ennek megfelelően mindent beleadva, újra iramot váltva, simán ellépett mellőlem. „Egyedül” maradtam.
09. Magány…
Ráadásul a sok evés+ivás miatt lassan időszerű lett volna, hogy újra elmenjek WC-re… Ekkor ez semmi mást nem jelentett számomra, mint egy felesleges megállást és 1-2perces időveszteséget. Gondolkozni kezdtem. Ha megállok, akkor előfordulhatna, hogy nem érek be 12:15-ön belül. A kitűzött célt viszont mindenképpen el szerettem volna érni. Imádom a versenyzést, szeretek edzeni, szeretem megszervezni és jól felépíteni a versenyeimet, igyekszem elérni a kitűzött céljaimat. Mondhatni, hogy erre a 12:15-re tettem fel az elmúlt 9 és fél hónapomat! Egy megállás és egy esetleges 12:15-ön kívüli célbaérés csalódást jelentett volna számomra.
Nem álltam meg. Próbáltam másra gondolni. Igyekeztem még egyenletesebben futni és levegőt venni. Lassan telt el a kör. És még hátra volt kettő… Az kb 35perc… Sok. Különösen úgy, hogy addig még innom és ennem is kell még. Sebaj, gondoltam.
„Bánattal vagy örömmel,
de én harcolok foggal-körömmel…”
[Tankcsapda – Adjon az ég]
Az utolsó előtti körömet végül valahogyan sikerült átvészelnem. Magam sem emlékszem teljesen, hogy hogyan… A stopperórám által mutatott idő pedig azt sejtette számomra, hogy az utolsó körben akár meg is állhatok, akkor is sikerül 12:15-ön belül beérnem.
Persze én vérszemet kaptam! Mindenről elfelejtkezve, minden maradék erőtartalékomat mozgósítva az utolsó körön minden beleadtam. A frissítőállomásokon sem álltam már meg. Úgy éreztem magam, mint tavaly: az utolsó körben akkor is és most is szinte repültem az aszfalt felett. (Persze inkább volt ez egy sebes kocogás, mint repülés vagy futás).
Az utolsó 200 métert örömmámorban úszva tettem meg, majd boldogan szakítottam át a célszalagot. Végül 12:09:10-es (számomra fantasztikus) időeredményt értem el. Sikerült! Háromnegyed évnyi felkészülés meghozta a várva várt eredményt, elértem a célom! Egy év után újra felértem a hegycsúcsra! Határtalanul boldog voltam!
10. Újra a „Hegycsúcson”
A verseny után
A célterületen megkaptam a célbaérkezőknek járó, ún. „Finisher”-es pólómat, amitől semmi pénzért nem lennék képes megválni.
Szab haverom óriásit ment, 11ó30p alatt ért célba. GRAT! Emellett gratulálok minden egyéni és váltóban rajthoz álló, majd célba érő barátomnak (elnézést, ha valakit lehagytam, nem állt szándékomban): Leonak, aki több mint 40percet javított az egyéni csúcsán, Csupinak, Gyulának, Krisztának, akik szintén mind-mind óriási időt mentek, Mártinak, Petkének, Istvánnak, akik váltóban küzdötték végig a napot és a távot.
Rövid pihenő után a fáradságtól kissé tompán ültünk be a nagyatádi strand melegvizes medencéjébe, majd egy fél órás regenerációt követően, néhány korty víz és falat étel után visszaautóztunk a gyékényesi szállásra. Zuhanyzás és testsúlymérés után (70,5kg – avagy hogyan fogyjunk le 4kg-ot egy nap alatt) mély álomba szenderültem. Másnap eredményhirdetés, ahol örömmel és büszkén vettem át (~320 társammal együtt) az érmemet és a személyre szóló, fényképes oklevelet, amik a tavalyi relikviáim mellé fognak kerülni.
Korábban azt hallottam, hogy az Ironman-t másodszor teljesíteni nem olyan jó, mint először. Azt elismerem, hogy idén valóban más volt, bizonyos tekintetben rosszabb volt, de akkor is csak részben igaz a fenti állítás (pl. másodszor nem volt meg az ismeretlenség élménye). Viszont sok szempontból jobb volt (tudtam, hogy mire számíthatok, milyen lesz a versenypálya, a frissítések, tudtam, hogy tavaly mire voltam képes, így könnyebb volt idén ehhez mérni magamat, lelkileg is valamivel nyugodtabb lehettem stb.).
Hát így zajlott az én augusztus 15-ém.
Köszönöm MINDENKINEK a bíztatást és a támogatást!
A családomnak, a hozzám közel állóknak külön köszönöm, hogy egész évben elviselik ezen hóbortomat. Egyúttal üzenem Nekik, hogy készüljenek fel a következő évre is. 2010. augusztus közepén, ama bizonyos szombat reggel ugyanis újra oda fogok állni a rajtvonalra és megpróbálom túlélni a napot. Hiszen:
„…ez a szerelem nekem nem a május.
Én örülök, ha valahogy túlélem…”
[Tankcsapda – Egyszerű dal]
12. Viszontlátásra 2010-ben
Üdv.: (Iron)Sipi
