Az idei tavaszi versenyidényemet (a korábbi 3verseny: március 19-22 – Balaton Szupermaraton; május 9 – Duatlon OB Orfű; május 17 – K&H félmaraton-váltó) a május 24-ei budapesti Duatlon Európa Bajnokság zárta.
Számos okból is különleges és emlékezetes volt ez a verseny. Először is, életem első igazi nemzetközi megmérettetése volt ez (ezt most így leírtam, de kapásból vitatkoznék is magammal, hiszen a tavalyi Ironman-en és a Bécs-Budapest Szupermaraton-on is nemzetközi volt a mezőny, nem beszélve a Budapest Maraton külföldi résztvevőiről stb). Viszont olyan versenyen, ahol a külföldiek ilyen magas arányban voltak az indulók között és a verseny neve is a nemzetköziséget hordozza, még valóban nem voltam. Annak meg külön örültem, hogy nem kellett messzire utaznom, hiszen még csak ki sem kellett tenni a lábamat Budapestről.
A verseny előtti napokban már lelkileg is felkészültem. Testileg nem igazán kellett, hiszen hetek óta edzésben voltam. Előző napokban átvettem a nevezési csomagot, figyeltem a verseny honlapjának információit stb. A verseny legmeghatározóbb élményét számomra az jelentette, hogy az ETU (European Triathlon Union) versenyszabályainak megfelelően minden versenyzőnek kötelezően kellett a mez elülső részén viselnie az ország jelzését, azaz esetemben a „HUN” vagy „HUNGARY” feliratot. Mivel nekem nincs feliratozott mezem, ezért a verseny előtti este a fehér versenymezem elejére gondos munkával, filctollal felrajzoltam a magyar nemzeti lobogót, alá pedig odabiggyesztettem a „SIPOS” és „HUN” feliratokat. Már előző este ezzel maximális megelégedettség töltött el… J
A verseny reggelén bőséges reggeli után autóba pattantam és elhajtottam a verseny helyszínére, Lágymányosra. Útközben felvettem édesapámat, aki lelkes nézőként kísért el, valamint buzdított végig, kitartóan, a versenyt megelőző bemelegítéstől kezdve a célba érkezésig. Köszi Apa!
Az időjárás eléggé kedvező volt, nem volt túl meleg, kissé fújt ugyan a szél, de nem volt vészes, valamint a vékony felhőréteg ideális időt jelentett a versenyhez. Első utunk a depóhoz vezetett, ahol elhelyeztem a kerékpáromat a többi több száz versenygép közé.
Depó
Szó szerint gépek közé pakoltam be. Soha nem voltam még olyan versenyen, ahol ennyi kiváló versenykerékpár lett volna. Egymás mellett sorakoztak a karbonvázas, csúcskönyöklős gépek, telekerekekkel vagy széles profilú felnikkel, időfutam‑kormányokkal, mellettük áramvonalas időfutam‑sisakokkal stb. Mindez azért volt számomra meglepő, mert én ugye az amatőrök között indultam. A profik futama előző nap volt… Igazából nem szégyenkeztem, vagy nem fájt a szívem a saját felszerelésem miatt, hiszem az én filctollazott „SIPOS HUN” mezemet vagy a „kis” Merida 901‑esemet nem adnám oda egyik versenyruháért vagy egyik csúcsgépért sem!
A depóban gondosan elhelyeztem a kerékpárt, a sisakomat, a kerékpáros cipőmet, valamint a frissítőnek szánt kulacsokat, géleket és müzliket (ez utóbbiakat természetesen a kerékpár kulacstartójába tettem illetve a kerékpár vázára ragasztottam fel). Ezután meghallgattam a technikai eligazítást, megfigyeltem a depó elhelyezkedését, a be- és kijáratait, a kanyarokat, a pálya kordonok között kanyargó vonalvezetését stb. Rajt előtt röviddel bemelegítést végeztem,10‑15 perc múlva készen is álltam a nagy megmérettetésre. Fejben utoljára végiggondoltam, hogy mi is a kitűzött célidőm (~44‑45 perc a 10km‑es futásra, majd ~1ó18p‑1ó20p a 40km bringára végül ~23perc a záró 5km futásra; összesen depókkal együtt 2óra30percen belüli összidő), majd beálltam a rajthelyre.
Rajtra készen
A rajtunk (férfi 19-35 évesek mezőnye) előtt még megvártuk és megtapsoltuk a paraduatlonisták rajtját. A rajtjukat követően sikerült TéZé Barátomat is megtalálni, sok sikert kívántuk egymásnak, majd pillanatokon belül eldördült a rajtot jelző pisztoly…
Indul a mezőny
Az első 100‑150méteren ment az ilyenkor szokásos tülekedés, míg mindenki meg nem találja a saját tempóját, és míg szét nem kezd húzódni a mezőny. Hamarosan azon kaptam magam, hogy a versenyzők 80%‑a előttem van. Hiába mentem szinte már a rajtvonaltól 90%‑os pulzussal, a mezőny kegyetlen tempót diktált.
A pálya vonalvezetése nekem nagyon tetszett: 2x5km‑es futókör, 4x10km‑es kerékpáros kör végül 1x5km‑es futókör volt a teljesítendő táv.
A futásnál kifutottunk a rakpartra, áthaladtunk a Lágymányosi- és a Petőfi-híd alatt, majd a BME előtti fordító után visszatértünk a versenyközpontba, ahonnan még két kis hurkot tettünk meg a Kopaszi‑gáton (előbb délre, majd nyugatra). Ez volt egy kör, amiből először ugye kettőt kellett teljesíteni. A depó után szintén a rakpartra vezették ki a kerékpárosokat, onnan a Lágymányosi-híd mellett kellett végigtekerni, egészen a Budafoki útig, ahol dél felé kellett menni 2‑3km-t, majd egy fordító után visszatekerni a versenyközpontba. Ebből 4kör. Végül a már leírt futókörből 1‑et.
Futók és graffiti
Visszatérve a futásra: erős tempót mentem, nem éreztem fáradtnak magam, annak ellenére, hogy nem számítottam ennyire sebes első 10km‑re (41p21mp). A mezőny keményen ment, egyértelmű volt, hogy nem „hobbisták” jöttek versenyezni, hanem igazi megszállottak… Pont, mint én… J Legyen elég annyit mondanom, hogy egy vak futót (akit egy látó társa segített a futás közben, alig tudtam megelőzni a futás alatt...). A mezőny elején rengeteg brit ment, de akadt néhány német, svájci és magyar is az élbolyban.
Élen a brit különítmény
Remek volt a hangulat, sok néző kísérte figyelemmel a versenyt, közöttük Édesapám is rendületlenül szurkolt nekem.
A depózást sikerült gyorsan elintézni (01p14mp), szerencsére már eleget gyakoroltam az elmúlt 1év versenyein illetve edzésein is.
A kerékpárra pattanva örültem, hogy végre „pihenhetek” egy kicsit, legalábbis garantáltan ülhetek egy bő órát… J A verseny tempója továbbra is nagy volt. Hadd említsek itt pár példát:
1. A depó előtt leelőzött vak versenyző (aki a kerékpáron a kísérőjével együtt tandemmel ment) visszaelőzött a 4.‑5.km környékén…
2. Egy másik sérült (jobb felkar nélküli) versenyző úgy hagyott le a kerékpáron (miközben 33‑34km/h‑val haladtam), mintha álló helyzetben lettem volna…
A kerékpározás közben nem csináltam mást, „csak”
- a fejemet leszegve igyekeztem minél jobban taposni a pedált,
- folyamatosan figyeltem az utat, hogy ne essek el az esetenként megerősödő szélben,
- igyekeztem a lehető leggyorsabban bevenni a kanyarokat, illetve,
- ettem és ittam is valamennyit, hiszen égettem a kalóriákat rendesen…
IronSipi a kerékpáron. A vázon müzliszeletek pihennek.
A fejleszegés annyira jól sikerült, hogy a Budafoki úton lévő hatalmas Tesco áruházat nem is vettem először észre, csak mikor már másodszor hajtottam el előtte… A kerékpározás közben tilos volt a bolyozás, azaz nem lehetett egymás szélárnyékában tekerni. Igazi egyéni verseny volt ez, még ha néha‑néha láttam versenyzőket is viszonylag közel menni egymás mögött. (A versenybírók viszont figyeltek és büntettek, ha kellett!).
A kerékpározás közben a volt egyetemem (ELTE TTK Déli tömb) előtt 8x is el kellett tekerni. Eközben eszembe jutottak a régen volt algebra és op.kut. gyakorlatok, val.szám előadások, ZH‑k, tanárok, az államvizsgát követő jegyzetégetés stb. Rég volt, tán igaz sem volt! J
Az ELTE TTK épülettömbjei
A kerékpározás negyedik körében már fájt egy kicsit a derekam illetve a lábam, vártam már, hogy vége legyen a tekerésnek… A záró körben még ettem és ittam valamennyit, hogy a depóban ne menjen el vele sok idő. A kerékpározást 01ó16p23mp alatt teljesítettem, amit önmagam részéről viszonylag jó eredménynek tartok.
Őt nem előztem le
A második depózás szintén viszonylag jól sikerült (01p42mp), leszámítva azt az apróságot az egyik pályabíró kicsit megállított. A depó ugyanis egy hosszú, kb. 40‑50méteres egyenessel kezdődött, ahol már régen nem tekertünk, hanem a kerékpárról leszállva futva toltuk magunk mellett. Én ekkor már kicsatoltam a bukósisakomat, hiszen ezzel is másodperceket tudtam megspórolni. Ekkor állított meg az egyik pályabíró, és addig nem engedett tovább, míg vissza nem kapcsoltam a sisakot. Kikapcsolni ugyanis csak a depó legbelső részénél, a kerékpártárolóknál lehetett… Igazából nem érdekelt ez a pár másodperc, csak nem értettem az egész értelmét…
A futást viszonylag fitten kezdtem el, nem éreztem nehézkesnek a mozgásom. Ennek különösen örültem. 1‑2 km megtétele után már csak azon gondolkodtam, hogy mikor kezdjem meg a hajrámat, azaz mikor adjak bele minden erőtartalékot. Végül a vége előtt ~2km‑rel fokozatosan gyorsítottam, majd mindent beleadva futottam át a célvonalon (a záró futás ideje 20p40mp)!
Versenyidőm a várakozásaimat messze felülmúlva 02:21:18 lett, aminek nagyon örültem. (Az amatőr férfiak között ezzel a 201.lettem 305 versenyző közül, míg kategóriámban – 26. lettem 32 versenyző közül.)
A célterületen a nyakamba akasztották az érmemet, majd gratuláltam TéZé‑nek, aki ~2‑2,5km‑rel előzött meg és ~9perccel ért előttem célba. Emellett találkoztam Robival is, aminek különösen örültem. Nem számítottam rá, hogy eljön szurkolni, ugyanis a felesége és a nemrég született kislánya mellől kellett elszabadulnia.
Remek verseny volt, remek szervezéssel, remek időjárással, remek szurkolókkal, remek versenyidővel! Méltó lezárása a 2009‑es versenyszezonom tavaszi időszakának.
Most pár nap pihenő, majd újra az edzéseké lesz a főszerep!
További képek és eredmények: http://www.triathlonbudapest.com/
Üdv.:
Sipi
